Németh Mária

Németh Mária

(1932 – 1944)

M. zsidó szülei Délkelet-Magyarországon, Szegedtől ötven kilométerre éltek. Édesanyja a szomszédos Hódmezővásárhelyen született, de Szentesen ment férjhez M. fogorvos édesapjához. Szülei 1937-ben felfogadtak egy osztrák nevelőnőt, hogy lányukat németül tanítsa. 1944 márciusában a náci Németország csapatai megszállták Magyarországot. Amint a hungarista Nyilaskeresztes Párt került hatalomra, államosították M. nagyapjának boltját is. A szegedi gettóba nyolc nap alatt csaknem négyezer zsidót zsúfoltak be. A környező településekről pedig közel kilencezer embert, köztük M. egész családját a szegedi téglagyár területén kialakított, alig kétezer fő befogadására alkalmas átmeneti gyűjtőtáborba deportáltak. Szegedről a Bécs melletti Strasshof koncentrációs táborba, majd egy alsó-ausztriai munkatáborba szállították őket. Néhány nappal a szövetséges csapatok megérkezése előtt, a visszavonuló SS egységek agyonlőtték a táborban fogva tartott nyolcvan zsidó munkást. M. ekkor még csak tizenhárom éves volt.

https://www.ushmm.org/wlc/en/idcard.php?ModuleId=10006422

http://yvng.yadvashem.org/nameDetails.html?itemId=1242221&ind=6