Diákok egymásért, a demokráciáért

2008.

A Kultúrák közötti párbeszéd európai évének projektje címet nyert kezdeményezésünk célja az volt, hogy a budapesti és vidéki településen élő fiatalok a másik közössége számára leginkább traumát jelentő XX. századi történelmi eseményen keresztül ismerkedjenek a közeggel és a közösséggel és ismertessék meg saját magukat, saját múltjukat. Azt kértük, keressék és találják meg azt, ami összeköti őket.

A budapesti fiatalok egy valaha német ajkú kistelepülést választottak a közös múltfeltárásra. A többségében szegénységben élő település lakói és a többségében elit környezetből érkező fiatalok találkozásai, közös történelemfaggató munkája több mint érdekes volt. A budapesti fiatalok saját döntése volt az utazás, mégis eleinte csak adott szavuk tartotta vissza őket a feladat elutasításától. Egy hétig voltak a település vendégei, ezalatt föltérképezték a hely múltját (oral history adatfelvételek, temető, emlékhely, helyi vendéglő stb.), kapcsolatot teremtettek a helyi közösségekkel (nyugdíjasklub, általános iskola, kisebbségi önkormányzat, hagyományőrzők) és „mellesleg” önkéntes munkában segítettek az erre rászorulóknak. Végül az eseményekről készült fotókból összeállított kiállításon mutatták be a vendéglátóknak, mit jelentett számukra a velük töltött egy hét. Itt még nem, csak hazatérve, amikor értékelték és iskolatársaiknak is bemutatták a közös munkát, verbalizálták az „egy hajóban evezés” élményének átélését. A kapcsolatok megmaradtak az iskola és a település lakói között. A dokumentumok az iskola honlapjára is fölkerültek.

A projekt a Kultúrák közötti párbeszéd európai éve támogatásával, a Zöldkakas Líceum partnerségével és zömében az ő finanszírozásukban, Gerő Márton projektvezetésével valósult meg.