Közös hang

Gótikus szobormesék három hangra

A Budapesti Történeti Múzeum és a Szembenézés Alapítvány közös programja

A Budapesti Történeti Múzeummal közös programunkban egyidejű koncertre, táncelőadásra és tudományos tárlatvezetésre készülünk. Történelmi performanszunk középpontjában a Budapesti Történeti Múzeum egyik legnagyobb becsben tartott gyűjteménye, az éppen 45 éve véletlenül és váratlanul felfedezett, a maga nemében világviszonylatban is egyedülálló gótikus szoboregyüttes áll. A Zsigmond király palotáját díszítő alkotások a korszak legmagasabb színvonalú európai művészeti emlékei, ehhez fogható középkori lelet nem került elő Magyarországon, és Európában is csak Franciaország területén, Bécsben és Prágában találtak hasonlót, de a budavári műtárgyak mennyisége messze a legnagyobb, és szépségük, épségük miatt is kiemelkedő jelentőségűek.

Ennek megismerésére hívjuk a kuriózumok iránt érdeklődőket. És nemcsak magát a hatalmas szoboregyüttest (szobrokat és torzókat) megismerni, hanem meghallgatni e szobrok „meséit” is – sokat elmondanak a középkorról, amelyben fogantak. „Szavaik nyomán” közelebb kerülünk a korszak ízlésvilágához, művészetéhez és a művészekhez, feltárul előttünk a király és a mesterek, a mesterek és a művek kapcsolata, a korabeli ábrázolások titkai, a világi és egyházi élet összefüggései. A Zolnay László régész, Marosi Ernő művészettörténész és Szakál Ernő restaurátor munkája révén hozzáférhető alkotások – elkészítésük és megtalálásuk helyétől pár száz méterre, az egykori királyi palota épületében – bepillantást engednek a XIV-XV. századi udvarba, a szoborfaragó műhelyekbe, a művek és a művészek mindennapjaiba.

Az először 1976-ban bemutatott hatalmas anyag azóta is folyó kutatása mintegy negyedszázada ért abba a stádiumba, hogy állandó kiállítással kerüljön a nagyközönség elé, de értelmezése, feldolgozása Papp Szilárd művészettörténész vezetésével most is tart. Az új tudományos módszerekkel és eszközökkel végzett munka folyamatosan újabb felfedezésekkel gyarapítja Európa középkori kultúrájáról szóló tudásunkat. A féltve őrzött szoboregyüttes saját külön kiállítóteret kapott, újraértelmezett kiállításban – a Közös hang sorozatban különleges hangon, a téma avatott tudós szakértője és nagyszerű művész partnerei segítségével – mesél, röpíti vissza a közönséget a XIV-XV. századi Budavárra.

Tárlatvezetés összművészeti projektben – összművészeti projekt tárlatvezetésben

Zene, tánc és szöveg együtt segítenek megérteni a szobrok szavát. Történelem és művészetek együtt ragadják magukkal a közönséget, szó, zene, mozdulat egymást építve, erősítve, új színt, új kontextust adva egymásnak, sodornak tények és érzelmek hullámain. Ki-ki benne is lehet, kívül is maradhat, választása szerint. (Csodálkoznánk, ha valaki kívül tudna vagy akarna maradni.)

Alkotók:

  • Gera Anita táncművész
  • Papp Szilárd művészettörténész
  • Szűcs Péter klarinétművész
  • közreműködik a DanceLab Társulat

2019. június 7-én 18.30 órától (kapunyitás 18.00) és
2019. szeptember 13-án 18.00 órától (kapunyitás 17.30)
a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában
1012 Budapest, Szent György tér 2. (Oroszlános udvar)

Korlátozott számú hely áll rendelkezésre!

Jegyvásárlás

e-mailen: kozoshang@szembenezes.hu
vagy személyesen: a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum pénztárában (1012 Budapest, Szent György tér 2. – Oroszlános udvar)

A jegyek ára: 3 500 Ft, csoportos jegy (legalább 5 fő esetén) 2 600 Ft