Hűlt helyek – múltfaggató séták

Nyulak és apácák


Programunk a már az őskorban lakott, mára az egyik legkeresettebb és legismertebb közparkká vált Margitsziget múltjába kalauzol.

A sziget modernkori története 1795-ben kezdődött: Habsburg József nádor akkor szerezte meg a Vallásalaptól az addig kaszálóként működő, elhagyott, romos épületekkel tűzdelt szigetet, hogy akárcsak alcsúti birtokán, itt is nagyméretű parkot alakítson ki, mi pedig, nagyjából ennek köszönhetően találkozhatunk most a középkor látható nyomaival.

Sétánk a 13. századba, a hely virágkorába repít vissza, amikor még Nyulak szigetének nevezték a helyet és lakói között élt a későbbi névadó, a királylány-apáca, Árpád-házi Szent Margit is. Akkoriban gyors egymásutánban egy premontrei, egy domonkos és egy ferences kolostor, meg két vár (északon az esztergomi érsek vára, délen a johannita lovagoké) is épült itt, és virágzó falu létesült körülöttük.

Bepillantunk a korszak pezsgő életébe, megismerkedünk a középkori Magyarország egyik legjelentősebb kolostorának, valamint e kolostor illusztris lakóinak történetével, királyok, lovagok, szerzetesek, apácák korabeli hétköznapjaival és ünnepeivel – „vendégeink” lesznek az itt nyugvó Árpád-házi királyok és családjuk –, beszélgetünk az épületkomplexum regényes megtalálásáról, valamint a korszak sok érdekességéről és furcsaságáról is.

A sétavezető ezúttal is a séta témájának kutatója, aki – követve programjaink tradícióját –, a legújabb tudományos kutatások eredményeinek tükrében segít megidézni a kort és előzményeit, következményeit.

Ugyancsak szokásunk szerint, arra számítunk, hogy sétapartnereink kérdéseikkel, felvetéseikkel segítik közös múltunk közös felfedezését, és majd tovább is adják a sétánkon megismert tényeket. A múlt és összefüggéseinek megismerése és megértése segít abban is, hogy jobban lássuk és értsük a jelent is és elfogadóbbak, együttérzőbbek legyünk.


Részvételi információk:

Sétánk kb. 1,5–2 órás, könnyű terepen zajló, akadálymentes program. Útközben nincs se vízvételi lehetőség, se mellékhelyiség. Magyar nyelvű programjaink mellett, igény szerint idegen nyelvű programot is indítunk. Legfeljebb 20 főt fogadunk, és vigyázunk egymásra.
A járványveszélyre tekintettel, arra kérjük az oltatlanokat, hogy szájat és orrot eltakaró maszkot viseljenek!

A jegyvásárlással a jelentkező elfogadja, hogy saját felelősségére vesz részt a sétán és hozzájárul az ott készülő felvételek dokumentációs és marketingcélt szolgáló felhasználásához, kivéve, ha előzetesen egyértelműen jelzi, hogy ezt nem szeretné. E felvételeket elsősorban a Szembenézés Alapítvány honlapján, Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján és pályázati anyagokban tesszük közzé. A séta szerzői jogi védettség alatt áll, a résztvevők nem készíthetnek róla film- és hangfelvételt. Fotózni a védett műemlékek és a személyiségi jogok figyelembevételével lehet, előbbit az előadó jelzi. A résztvevők által megadott adatokat az adatkezelési szabályzatunknak megfelelően, célhoz kötötten kezeljük, kizárólag a séta szervezésére, illetve külön felhatalmazás alapján, hírlevél továbbítására használjuk fel.


Jegyárak:

A felnőttek részvételi díja 3.200 Ft, tanároké és diákoké 2.500 Ft (a jogosultságot a séta előtt, a helyszínen igazolni kell).
A jegyárak tartalmazzák a kezelési költséget és a kényelmi díjat.


Sétaidőpontok: