idegenvezető-képzés

A „város vallása” koronként más volt, de abban állandó, hogy mindig hatott a városra. Alapítványunk programjában ezeket a hatásokat vizsgáljuk vallásonként és korszakonként, követve 1000 év történetét – több ponton visszanyúlva az ókorba – egészen napjainkig. És a kontextus kedvéért vizsgáljuk magukat a vallásokat is: tanaikat, szent könyveiket, ismerkedünk szakrális tereikkel és történetükkel.

A képzés tartalma:

Arra keressük a választ, hogy a „városalkotó vallások” hogyan járultak hozzá a főváros kialakulásához, átalakulásaihoz, hogyan hatottak politikájára, gazdaságára, épített és szellemi örökségére, mindennapjaira, hogyan alakították tereit, intézményeit, az itt élő közösséget, és hogyan hatottak egymásra az ókortól napjainkig. Előre is nézünk: a látható trendek, tendenciák alapján az is témánk, mi várható ebben a viszonyban. Van egy másik megközelítésünk is: hogy jobban értsük a hatásokat és az összefüggéseket, vizsgáljuk magukat a vallásokat is (eredetüket, történetüket, mondanivalójukat, új és új megjelenési formáikat, szakrális tereiket, egyéb attribútumaikat és összefüggéseiket (vallásköziség)). Első kurzusunkon reflektálunk az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra: tárgyunk az eucharisztia és története, építészete is témánk.

A képzés formája:

Kiscsoportos a képzés, egy-egy kurzus létszáma kb. 20 fő.
Előadóink – a hallgatók partnerei – mint korábban, ezúttal is tudósok. Van köztük történész, művészet- és vallástörténész, muzeológus, teológus, szociológus, antropológus, és – ez új színfolt a képzésben – van pap, rabbi (többnyire vallásgyakorló vallástudósok), akik együtt és külön-külön, három képzési egységben adják át tudásukat. A képzés egészében a hallgatók a témához szorosan és lazábban kapcsolódó tantervi és szabadon választható elméleti és gyakorlati foglalkozásokon, továbbá egyéni és csoportos konzultációkon és játékokkal sajátítják és mélyítik el az ismereteket. A kommunikációt erre létrehozott levelezőlista és Facebook-csoport is segíti. A korábbiakhoz hasonlóan, ambíciónk, hogy ne csak hasznos, hanem élvezetes is legyen tőlünk és velünk tanulni, ezért a hallgatók és az előadók együttműködésére, egymás iránti figyelmére épülő interaktív, formalitást nélkülöző programot szervezünk (tudós előadóinkkal közösek a kávé- és ebédszünetek is), melyben a megkérdőjelezhetetlen hitelesség és szakértelem mellett fontos szerepe van a játéknak és a humornak is. Útválasztásunkat igazolja, hogy hallgatóink Europa Nostra-díjra jelölték korábbi képzésünket.

A képzés struktúrája:

Építkező képzésünk két részből – egy két-modulos vallásismereti bevezetőből és egy várostörténeti főmodulból – áll. Együtt adnak teljes képet város és vallás viszonyáról, de modulonként, vagy akár naponként is koherens, kisebb egységeket alkotnak (mindegyik egység külön-külön is látogatható). A programegységekben a hallgatók reflexiói és a szervezők egyéb információi alapján lehetnek változások.

1. modul (4 nap) – előadások, játék, séta, kerekasztal-beszélgetések, konzultáció:
Ismerkedés a vallások kialakulásával, történetével és a fővárosban honos vallások/felekezetek/hitek elvi, elméleti alapvetéseivel (az első kurzuson az eucharisztiával is).

2021-08-05 A monoteista és a politeista (vagy politeisztikus) vallások keletkezése, múltja, jelene, jövője – történeti, szociológiai, antropológiai bevezető)
2021-08-09 Világvallások kerekasztal I. (buddhista, evangélikus, katolikus, református, muszlim, zsidó szent könyvek, vallásalapítók, korszakok, tanítások, hagyomány, vallásköziség)
2021-08-12 Eucharisztia (jelentősége, története, építészete, az 1938-as és a 2021-es budapesti kongresszus
2021-08-23 Világvallások kerekasztal II. (Budapesten csekély hatású, világviszonylatban jelentősebb irányzatok: adventista, baptista, görögkatolikus, Egyesítő egyház, ortodox, pünkösdi, unitárius – a téma azonos az I. kerekasztaléval)

2. modul (10 nap, 15 szakrális tér) – helyi vezetések és konzultáció:
Szakrális terekben ismerkedés a vallások/felekezetek/hitek épített és tárgyi környezetével, a tér működésével, sajátosságaival, kontextusaival (történeti előzmények, összehasonlítás adott vallás más tereivel és más vallások hasonló tereivel); szakrális tárgyakkal, felszerelésekkel, „ikonográfiával” (díszítőművészet, szimbólumok...), a közösséggel, a vallási élettel.

2021-09-02 10:30 Az izraelita szakrális tér (neológ lakászsinagóga, ortodox zsinagóga, kóser bolt) Jegyvásárlás
2021-09-03 14:00 Az evangélikus szakrális tér (templom) Jegyvásárlás
2021-09-08 11:00 A református szakrális tér (templom) Jegyvásárlás
2021-09-09 06:45 A Krisna-tudatú hívők szakrális tere (templom) Jegyvásárlás
2021-09-09 11:00 A buddhista szakrális tér (sztúpa és dharma terem) Jegyvásárlás
2021-09-12 17:00 Az iszlám szakrális tér (temető) – Időpontváltozás!
2021-09-16 14:30 Az iszlám szakrális tér (mecset) – Időpontváltozás!
2021-09-19 14:00 Az izraelita szakrális tér (korai lezárt temető, működő neológ és ortodox temető) Jegyvásárlás
2021-09-20 09:00 A baptista szakrális tér (templom) Jegyvásárlás
2021-09-20 14:00 A görögkatolikus szakrális tér (templom) Jegyvásárlás
2021-09-23 10:00 Az Egyesítő Egyház szakrális tere (Békeház) Jegyvásárlás
2021-09-23 14:00 Az adventista szakrális tér (templom) Jegyvásárlás
2021-09-27 09:00 Az ortodox szakrális tér (lakástemplom) Jegyvásárlás
2021-09-27 14:00 A pünkösdi szakrális tér (imaház) Jegyvásárlás
2021-09-30 10:30 Az unitárius szakrális tér (templom) Jegyvásárlás
2021-10-04 09:00 Modulzáró konzultáció

Figyelem!
Csak legalább 10 jelentkező esetén tartjuk meg a „szakrális tér” programokat.
Ha nincs elég jelentkező, a befizetőkkel egyeztetve, visszautaljuk a hozzájárulást, vagy annak összegéről bármely későbbi programunkra (képzésre, sétára) felhasználható utalványt állítunk ki.

3. modul (6 nap) – előadások, játék, vezetések, konzultáció:
Vallásonként és koronként vizsgáljuk a városalkotó vallásoknak a főváros életében betöltött szerepét, hatásait és a kölcsönhatásokat – az ókortól napjainkig, és a változások várható irányait, tartalmát. Az előadások több helyen múzeumi vezetéssel kapcsolódnak.

2021-11-04 Ókor és honfoglaláskor
2021-11-11 Középkor
2021-11-18 Kora újkor
2021-11-25 Modern kor
2021-12-02 Jelenkor
2021-12-09 Záró konzultáció

Helyszínek, időpontok:

Az előadásokat zömmel hétfői és csütörtöki napokon, és többnyire a Mátyás-templom Plébániahivatalában (1014 Budapest, Országház utca 14.), naponta 9 és 17 óra között tartjuk.
A szakrális terek programok az adott témához kötődő időpontokban és helyszíneken lesznek (az időpontokat ezek felsorolásánál jeleztük).
A kurzusok elején kiadott órarendben minden részletet közlünk.

Ajánlás:

Képzésünket elsősorban idegenvezetőknek és idegenvezető-hallgatóknak ajánljuk, de várunk a feldolgozásokat munkájukban hasznosító más szakembereket – pl. pedagógusokat és pedagógus képzésben résztvevőket, múzeumpedagógusokat, örökségmenedzsereket – és pusztán a téma iránt érdeklődőket is.

A képzés vezetője Pap Ágnes szociológus, tudományos vezetője Perényi Roland történész, vallásszakmai szakértője Török Csaba teológus, egyetemi oktató, gyakorló katolikus pap.

A képzés díja:

A Szembenézés Alapítvány szolidaritást vállal az idegenvezetőkkel, ezért e képzéshez való hozzájárulást jóval az önköltségi ár alatt állapítottuk meg, és rugalmas részvételi és fizetési lehetőséget adunk, hogy minél több szakember juthasson hozzá az ismeretekhez és használhassa munkájában a képzésen szerzett tudást. Ezt önkénteseink ingyenes munkája, valamint partnereink támogatása teszi lehetővé. Dolgozunk a lehetőség fenntarthatóságán, bízunk benne, hogy sikerül, de a hozzájárulás jelenlegi mértékét csak az első kurzusra garantáljuk.
A hozzájárulás feljogosítja a hallgatókat a tantervi és fakultatív elméleti és gyakorlati programokon, egyéni és csoportos konzultációkon való részvételre, kedvezményes szakkönyvvásárlásra. Tartalmazza a témához kötődő irodalomjegyzéket és az előadásnapokon a catering szolgáltatást, továbbá fedezi a belépők díjait is.

Modulonkénti jegyvásárlás:

  • Akik a teljes első képzésre jelentkeznek és 2021. szeptember 2-áig két részletben befizetik a teljes hozzájárulást, azok nem egészen napi 4.000 Ft-ért vehetnek részt a programon.
    Ez úgy értendő, hogy egy-egy teljes modulra 35.000 Ft a hallgatói hozzájárulás, de az első két modulra 2021. szeptember 2-áig befizetetők számára a harmadik modul díjmentes. A 19 napos képzés három moduljához, összesen 70.000 Ft a hozzájárulásuk.
  • Akik csak a második és harmadik modulra váltanak csomagjegyet, azok hozzájárulása 4.375 Ft/nap. Azaz a 16-napos második és harmadik modulra, összesen 70.000 Ft-ot fizetnek.
  • Az egy-egy modul témái iránt érdeklődők minden modulra – függetlenül a képzési napok számától – 35.000 Ft hallgatói hozzájárulást fizetnek.

Napijegyek vásárlása:
Limitált számú napijegy vásárlására is lehetőséget nyújtunk.

  • A hozzájárulás 15.000 Ft/nap (idegenvezetőknek: 10.000 Ft/nap)
  • Félnapos képzéseknél 7.000 Ft/alkalom (idegenvezetőknek: 3.800 Ft/alkalom)
  • Muszlim temető-látogatás 4.000 Ft (idegenvezetőknek: 2.800 Ft)

Megjegyzések:

  • Leggyorsabban és legegyszerűbben a jegyvásárlás feliratra klikkelve, online értékesítéssel lehet befizetni a hozzájárulást, de aki csak átutalással tudja megoldani, azt is elfogadjuk. Kérjük, csak végső esetben éljen ezzel a lehetőséggel!
    Átutalás esetén, kérjük küldjön e-mailt számlázási adataival (számlázási név, postacím, adószám).
  • A megvásárolt jegyeket nem lehet visszaváltani, de szabadon átruházhatók.
  • A jegyvásárlásnál kért adatokat az adatkezelési szabályzatunknak megfelelően, célhoz kötötten kezeljük, e képzés céljaira használjuk. A befizető által megadott névre, címre és adószámra számlát állítunk ki, és az általa megadott e-mail-címre küldjük el. Erre a címre küldünk értesítést a képzés soron következő programjairól és nyújtunk a képzéssel kapcsolatos tájékoztatást. Ugyanerre használjuk a kért telefonos elérhetőséget is. Utóbbi hiányában (vis maior esetén is), a befizető által megadott e-mail-címen kommunikálunk.
  • A jegyvásárlás során hírlevelünkre is lehet regisztrálni, ha a képzésről és az alapítvány más programjairól is hírt szeretne kapni a vásárló.

A képzésen nem készíthető kép-, film- és hangfelvétel, kivéve a szakrális terekben tartott programokon, ahol az előadó által meghatározott keretek között lehet fotózni.


Kapcsolat:

kepzes@szembenezes.hu
+36 30 670 2091


Jelentkezés: